# Fénykép
[Nagyatádi Kulturális és Sport Központ – Városi Múzeum](https://so.hu.museum-digital.org/?t=institution&instnr=94)
Gyűjtemények: [Helytörténeti fotótár](https://so.hu.museum-digital.org/?t=sammlung&instnr=94&gesusa=574)
Leltári szám szerint: NVM_T_1621
Leírás
A fotón Neuländer Zoltán izraelita elemi népiskolai kántortanító látható "A mosoly országa" című Lehár Ferenc (1870-1948) operett nagyatádi műkedvelő előadásán viselt jelmezében, ahol Szu Csongot játszotta. A kép 1937-ben készült Menyhért István műtermében.
Nagyatádon az 1920-as évek második felétől (Surdi) Bognár Sándor és Noszlopy Ottó vezetésével évente legalább egy színdarab (az esetek többségében operett) került bemutatásra amatőr – különböző helyi egyesületek tagjaiból válogatott – színészek, zenészek előadásában. Egy-egy darabot több alkalommal is játszottak, hogy minden érdeklődő megnézhesse. Némelyik produkciónak olyan sikere volt, hogy a „társulat” vendégelőadásokat tartott a környékbeli településeken is.
Burics László Nagyatád nagyközség múltja és jelene című, 1933-ban kiadott helységmonográfiájában így ír a városban hagyománnyá vált műkedvelő előadásokról:
„Gyakran rendeznek műkedvelő előadásokat, amelyek különösen újabban magas színvonalúak. Messze kiemelkednek a megszokott vidéki stílusból, mert a gondos rendezés, a mindenkor művészi díszlet kényes ízlést is kielégít.”
A fotó hátsó oldalán Neuländer Zoltán kézírása olvasható:
„Bognár Sándoréknak hálával és szeretettel Nagyatád, 1937.III.14. Neuländer Zoltán”
Anyag/ Technika
Fotópapír, karton/gyári
Méretek
14 x 20 cm
___
- Felvétel készítése ...
+ ki: [Menyhért fotó (-)](https://so.hu.museum-digital.org/?t=people&id=90785)
+ mikor: 1937
+ hol: [Nagyatád](https://so.hu.museum-digital.org/?t=oak&ort_id=39876)
## A következő válogatás része
- [KDS](https://so.hu.museum-digital.org/?t=serie&serges=687)
## Szakirodalom
- Bősze Sándor (szerk.) (2001): Nagyatád Monográfiája II.. Nagyatád
## Kulcsszavak
- [műkedvelő előadás](https://so.hu.museum-digital.org/?t=tag&id=61192)
- [operett](https://so.hu.museum-digital.org/?t=tag&id=50181)
- [színjátszás](https://so.hu.museum-digital.org/?t=tag&id=50170)
___
Rekord frissítve: 2021-11-14 21:58:12
[CC BY-NC-SA @ Nagyatádi Kulturális és Sport Központ – Városi Múzeum](https://creativecommons.org/licenses/by-nc-sa/4.0/deed.hu)
___
- https://so.hu.museum-digital.org/data/hu-so/images/202001/fenykep-659943.jpg
- https://so.hu.museum-digital.org/data/hu-so/images/94/659943-nvm_t_1621/fenykep/fenykep-659943.jpg